Author Archives: Bokodi István

Koncert a Múzeumban 2021.08.14-én

A kiállításmegnyitó napján időszerű járványügyi szabályok betartására kérjük a látogatókat!

1944-45-ben súlyos harcok dúltak Csákvár környékén. Háborús körülmények között itt vetették be utoljára a magyar lovasság maradékait (gyalogos harcokban). E súlyos veszteségekre emlékeznek -évek óta- január végén a Kotló hegyen lovasok, hagyományőrzők és sokan mások.

Többen, módszeresen kutatják a környékben található háborús tárgyi emlékeket. A gyűjtők között van néhány csákvári is.

Szándékunk volt január végére összeállítani egy kiállítást a Csákvár környéki harcok (1944-45) emlékeiből. A járványhelyzet miatt ez sajnos meghiúsult.

Némi pótlásul szolgál talán, hogy most itt a honlapon bemutatunk néhány emléket abból a vészes korból.

Lovasaink még a keleti fronton:

A Kotló- hegyi csata helyszínének kutatása:

1945. január 26-án Kőhányáspusztát súlyos közelharcok árán elfoglalta az 1. huszárhadosztály. Majd tovább nyomultak, és birtokba vették a Vérteskozma – Csákvár iránya útelágazást, amelyet a szovjet 52. lövészhadosztály 431/2. lövésszázada védett. Vérteskozma bevételére két támadási kísérletet is kezdeményeztek ezen a napon, de ezek sajnos kudarcot vallottak. Január 27-én ezért a hadvezetés egy újabb támadási utasítást ad ki, amelynek célja a Hosszú-hegy 391. háromszögelési pontjának, és a Kotló-hegy 389. magassági pontjának elfoglalása, és egy innen indított támadás Csákvár elfoglalására.

A helyi lakosság emlékezetében a Kotló-hegyi csata néven elhíresült esemény 1945. január 28-án vette kezdetét. Mint tudjuk a vállalkozás csak részben hozott eredményt, kemény küzdelmek árán felverekszik magukat a Kotló-hegyre, de Csákvár elérése innen már nem sikerült. Áttörték ugyan a megerősített orosz állásokat, de a végén bekerítésbe kerültek. Hatalmas emberveszteségek árán csak kevesen tudtak szorult helyzetükből kitörni, visszajutni a saját egységeik vonaláig. A valóban szinte filmbeillő hősies fától-fáig tartó küzdelem, összességében mégis meglehetősen értelmetlen vállalkozás volt, hiszen a Kotló-hegy elfoglalása önmagában nem jelentett volna semmit. A kitűzött cél Csákvár ugyanis innen elérhetetlen lett volna. Aki járt már a hegy tetején azzal szembesül, hogy rálát ugyan az alatta elterülő Csákvárra, de a hegyoldal ott annyira meredek, egyáltalán nem jól manőverezhető itt egy támadás megindítása.

Elindultunk tehát Kőhányáspuszta irányából, hogy rekonstruáljuk az egykori eseményeket. A Vérteskozma felé vezető műút szélén máris megtaláljuk az oroszok első jól kiépített védelmi vonalát, amely közvetlenül az út mellett kanyarog, azzal párhuzamosan. Ezek talán az 52. lövészhadosztály 3. zászlóaljának állásai lehetnek. A futóárkokból, és géppuska állásokból csak PPS-41-ből kilőtt 7,62×25 mm-es lőszerhüvelyek, és 7,62×54 R peremes lőszerhüvelyeket találtunk nagy mennyiségben. Mint azt a korabeli visszaemlékezésekből tudjuk, ezen a védőálláson átverekedték magukat, és tovább támadtak a Kotló-hegy irányába. Innen tovább kellett nyomulniuk a Vásár-hegy irányába, vélhetően ezt is be kellett venniük. A Vásárhegy egy keskeny szurdokokkal tagolt lejtős-hegyes terület. Meglehetősen kellemetlen sziklás terep. Itt kizárólag orosz állásokat találtunk, amelyek a részei lehetnek az útkereszteződés lezárására kialakított védelmi vonalnak. A hegytetőn erős, beásott védekezésre utaló nyomokat nem találtunk.

Tovább megyünk hát mi is, és felkapaszkodunk a hegy irányába. Hamar megtapasztaljuk, hogy meglehetősen nehéz terep ez még jó időjárási körülmények között is. Ne felejtsük el, hogy abban az időszakban amikor a csata lezajlott, dermesztő hideg volt, és 1-1,5 méteres hó is nehezítette az előrehaladást. Továbbá vegyük figyelembe, hogy minden katona jelentős terhet cipelt magával, fegyver, lőszer, málha stb. Miközben felfelé haladunk, eszünkbe sejlik Marjay Tamás, aki hőstettéért Tiszti Arany Vitézségi Érem kitüntetésben részesült. Marjay Tamás hadnagy hőstettével örökre beírta a nevét a történelembe itt a Vértes lejtőjén, Csákvár felett.

KIVONAT az 52. sz. huszár hadosztály parancsából (1945. márc. 3.)

„A Nagy-bükk elleni rohamánál egymaga két ellenséges, nehézfegyverrel megerősített támpontot semmisített meg kézigránáttal, majd rátapadva a lendületes rohamtól megrendült ellenségre, makacsul üldözte azt, úgy, hogy az ellenség nehézfegyvereit hátrahagyva kényszerült rendezetlenül visszavonulni. Szakasza elsőül ér fel a Kotló hegyre, miközben négy, nehézfegyverrel megerősített támpontot küzd le.”

Utunkat tehát a Nagy-bükk felé vesszük, hogy megtaláljuk azt az ikonikus helyszínt ahol a 4/I. huszárosztály egyik szakasza Marjay Tamás vezetésével rohammal elfoglalta az ellenség támpontjait. Egyre meredekebb a terep miközben haladunk felfelé. A fémkeresőink folyamatosan jeleznek. Mindenfelé repeszek, és lőszerhüvelyek kerülnek elő. Még ha nem rendelkeznénk előzetes információval is, szinte egyértelműen követni lehet a nyomok alapján a támadásuk irányát. A Nagy-bükkhöz közeledve kissé ritkább lesz az erdő, nyílt terepen egy füves réthez érünk. Itt a fémkeresők ismét folyamatosan jeleznek, és csak kizárólag Mannlicher 8×56 R peremes lőszerhüvelyeket találunk. A lőszerhüvelyek elhelyezkedésükből adódóan kijelölik az útvonalunkat felfelé. Csak azokat kell követnünk! Ahogy felérünk a gerincre, rögtön megpillantjuk a jól kiépített orosz védelmi rendszert. Kesze-kusza futóárkok, géppuskaállások, és bunkerek látszólag összevisszasága fogad minket. A Mannlicher lőszerhüvelyek, és tárkeretek megtalálhatók a lövészárkok szélein, de magukban az árkokban is, keveredve az orosz puskákból, géppuskákból kilőtt nagy mennyiségű lőszerhüvelyekkel. Szemmel látható, hogy eljutottak ezekig az állásokig, és az elfoglalásukról szóló történet helytállónak látszik. Jobban megszemlélve az állásrendszer kiépítését megállapítható, hogy nagyon gondosan és szakszerűen kiépített védelmi rendszerről beszélhetünk. Tökéletesen rejtve marad a lentről érkezők számára mindaddig, amíg bele nem futnak a géppuskák tüzébe. Fentről nézve viszont tökéletes rálátást biztosít a kis tisztásra, amin keresztül kell jönnie a felfelé támadóknak, anélkül hogy bármit is sejtenének. A támadóknak mindenképpen ki kell jönniük a fák takarásából arra a területre, amely tökéletesen belátható fentről. A hely tehát tökéletes kelepce. Ahhoz megértsük Marjay Tamás hadnagy hőstettének jelentőségét, fel kell ide jönni!

Talán a meglepetésszerű támadásnak, és a hősies helytállásnak köszönhetően az ellenség végül nehézfegyvereit hátrahagyva rendezetlenül visszavonul, azaz megfut a Kotló-hegy irányába. A huszárok ekkor üldözőbe veszik a menekülő ellenséget, és feljutnak a Kotló-hegyre. Innen azonban nincs tovább! Miután mi is felérünk a hegy tetejére azt tapasztaljuk, hogy itt már nincsenek beásott bunkerek, sem lövészárkok, fedezékek. Nyílt terepre érünk, majd hirtelen elénk tárul Csákvár. De itt a mi utunk is véget ér, hiszen ez az oldala a hegynek annyira meredeken halad lefelé, hogy kockázatos volna lemászni. Ezt a körülményt figyelembe véve nem meglepő, hogy Marjay szakasza is bekerítésbe kerül. Hiszen elértek a semmibe! Itt még két napon át tartják magukat, és több ellenséges rohamot vernek vissza. Végül élelmük és lőszerük végére érnek, a kitörést határozzák el. Elkeseredett közelharcban áttörik a két nap alatt újra megerősített orosz védelmi övet, miközben súlyosan megsebesül. Szilánkos combcsontlövéssel, az orosz védőállás mögött fekve marad. A dermesztő hidegben keze-lába megfagy. Ilyen állapotban, öt napon át étlen-szomjan, a nagy vérveszteségtől teljesen kimerülten, hófúvásban, méteres hóban, hegyről-hegyre csúszik-kúszik az orosz védőálláson át, míg saját csapataihoz visszatér. A fagyás következményeként, majdnem összes ujjainak ízét csonkolni kellett.

A hegytető tüzetes műszeres átvizsgálása során elvétve találunk lőszerhüvelyeket. Nagy csatára utaló nyomokat itt nem tudunk rögzíteni. A korabeli naplóbejegyzések arról tanúskodnak, hogy itt hevenyészett fedezékeket építenek hókockákból, és ágakból. Mivel itt a beásás a köves talaj miatt lehetetlen volt, ezt próbálták napokig védeni. Ez részben sikerült is, hiszen több ellenséges támadási kísérletet vertek vissza az ezt követő három nap alatt. Végül lőszerük, és élelmük végére értek, és a kitörés mellett döntöttek. Mindez arra utal, hogy a Kotló-hegyi csata valójában a Nagy-bükk területén zajlott néhány kilométerrel lejjebb. Feljutottak ugyan a Kotló-hegyre, de onnan Csákvár irányába támadni már nem volt lehetséges. Itt a hegytetőn azután már teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, miután az ellenség többszörösen körülzárta őket. Valódi csoda és hősiesség kellett ahhoz, hogy innen visszaverekedje magát a saját csapataihoz, mindazonáltal elmondható, hogy egy meglehetősen kétes értékű vállalkozást hajtottak végre, amely az elért eredményhez képest túlzottan nagy veszteséggel zárult. Visszaszorították ugyan az oroszokat néhány nap alatt, de Csákvár elérése már nem sikerült. Az ellenség pedig kisvártatva újra birtokba vette azokat a magaslatokat amelyekért sokan életüket áldozták, megsebesültek, vagy fogságba estek. A harcok pedig még korántsem értek véget. (Szebenyi Istvántól)

Bárdos Tamás csákvári gyűjtő korabeli tárgyakkal készített fényképeket a harcok színhelyén:  

A digitálisan aktívaknak: Film a helyszínről (Szebenyi István): https://youtu.be/EtB7IKwvhoU

Szabó Péter leírása:

https://arsmilitaria.blog.hu/2020/11/18/hosies_kuzdelem_a_kotlo-hegy_birtokbaveteleert_avagy_egy_atgondolatlan_haditett_1945_januar_28?fbclid=IwAR0BJZtYyu5XJerA7TrndROsZ5SMGeBTgEPy8GsUaRynNU1x9z2VCMh9ryI#more16290252

Orosz nyelvű haditérképek: Csákvár, Gánt, Kőhányás, Oroszlány, Bokod stb. (Aki emlékszik még egy kicsit az orosz betűkre, az könnyebben tájékozódik.)