Author Archives: ricsi

Szekeres Károly és Szekeresné Horváth Zsuzsanna képei

Az ismert csákvári festőházaspár, Szekeres Károly és Szekeresné Horváth Zsuzsanna, festményeinek kiállításával nyitott a Vértes Múzeum ebben az évben. Nagy érdeklődés kíséretében nyitotta meg Katonáné dr. Venguszt Beatrix polgármester a Szekeresék képeiből összeállított kiállítást a Vértes Múzeumban, ahol az Összhang Kamarakórus dalai is emelték a megnyitó hangulatát. A művészházaspár több évtizede tevékenykedik már ebben, s más művészeti ágakban is. Munkáik nem ismeretlenek a nagyközönség számára. Ez a kiállítás régebbi és újonnan készült munkáikat tartalmazza. A kiállított képek is többféle technikával készültek: olaj, aquarell és rajz.

Szmolkáné Bene Ibolya

2010. december 31-én elhunyt egyesületünk elnöke

Tisztelt Gyászolók, Barátok! Kedves István!
Nekünk még együtt kéne nevetnünk, dolgoznunk a múzeumért, Csákvárért. Nem lenne szabad a világ rendjének így felborulni! Nekem most még nem lenne szabad itt állnom!
Szörnyű dolog itt állni Önök előtt, és vívódni, mit is mondhatnék. Kibékíthetetlen ellentét van bennem amióta meghallottam ezt a szörnyű hírt. Tudom, érzem, hogy mondani akarok valamit, hogy mondanom kell valamit. Hogy beszélni kell, hogy beszélgetni kell, hiszen nem lehet szó nélkül elviselni, amit el kell viselnünk. Hiszen túl kell lépni az első reakción, ami e szörnyű hír hallatán erőt vett rajtunk, hogy „az nem lehet”, hogy “ilyen dolog a valóságban meg történik”. Megtörtént, és ezt most, vagy később mindannyiunknak ki kell beszelnünk magunkból.
Kevés azonban a szándék, az akarat, hiszen meg kéne fogalmazni, ami megfogalmazhatatlan. Le kéne írni azokat a szavakat, mondatokat, amik segíthetnének feldolgoznunk ezt a feldolgozhatatlan tragédiát. De nincsenek ilyen szavak, nincsenek ilyen mondatok. Órák után is csak az üres papír néz vissza rám az asztalról. Hiszen a nekrológnak kegyetlen szabályai vannak. Legyen személyes, hiszen különben mit sem ér, idézzen fel személyes emlékeket a halottról. Ugyanakkor legyen szomorú, hiszen a gyászt kell szavakba öntenie. De nekem nincsenek szomorú emlékeim Istvánról. Ahányszor eszembe jut, mindig mosolyog, mindig nevet, mindig kedves. Mindig él. Most mégis halott. Értelmetlenül, kegyetlenül, idő előtt.
A halotti beszéd kötelező része még a felsorolás, hogy ki mindenki gyászolja az elhunytat. Én ezt nem teszem. Akit az ember megemlít, abban csak a tőrt forgatja meg még egyszer, akit pedig nem, az úgy érzi, az ő gyásza alacsonyabb rendű. Pedig nem lehet mindenkit felsorolni, hiszen oly sokan vagyunk olyan sokan szerettünk.
De a keserűség mellett megjelenik az a mély hit, meggyőződés  is, hogy élete nem volt hiába való:  szolgáljon az emléke inspirációként mindannyiunk számára. Bár túl korán távozott e világból, keze nyomát mégis rajta hagyta. A világ sokkal gazdagabb lett attól, hogy Ö benne élt, még ha csak ilyen rövid ideig is.
Rajtunk múlik, hogy rövid élete üzenetét megértjük-e. Rajtunk múlik, hogy ezt az üzenetet tovább visszük-e?
István tele volt tervekkel.  Életének utolsó napjai, sőt órái is a tervezgetéssel teltek.  Nyugodtan mondhatom, hogy a múzeum volt a második otthona a második családja. Számomra hihetetlen volt az- az energia, amit a munka, a család, az önkormányzat mellett a múzeumra tudott fordítani.  Sosem fogyott ki a lelkesedésből, az ötletekből, a tervekből.
Hiányozni fognak a munkába indulás előtti reggeli beszélgetéseink, a vezetőségi megbeszélések, az Úttörő téri majálisok, a kirándulások. Hiányozni fogsz a múzeum baráti kör és Csákvár életéből. Ígérem, hogy az általad megkezdett utat folytatni foglyuk, emlékedet megőrizzük.
Egy képet Őrzök magamban, mint ahogyan mindenkinek megvan a maga képe Rólad. Ezen a képen az üveg most megrepedt. De Te velünk maradsz mindig, amíg csak élünk.
A Vértes Múzeum Baráti Kör nevében most búcsúzom Tőled.

Nyugodj Békében! Isten Veled!

Illés Szabolcs

Kukoricafosztás

Kukoricát fosztottak, morzsoltak, pattogtattak.

Bár október a megszokott ideje, a Vértes Múzeumban mégis most decemberben, kicsit megkésve, tartották a kukoricafosztást.

A Vértes Múzeum Baráti Köre Egyesület tagjai, Kunstár Béláné Irénke, Bodrogai Gyuláné Erzsi néni és Kunstár Béla a cserépkályha pattogó tüze mellett várta a kíváncsi gyerekeket és felnőtteket. A rövid néprajzi ismertető után mindenki a gyakorlatban próbálta ki a kukoricafosztás és morzsolás művészetét. A munka elvégzéséhez morzsoláshoz szükséges eszközök használatával is meg kellett ismerkedni a vállalkozó szellemű gyerekeknek. Aki ügyes volt kis segítséggel a csutából, csuhéból és kukorica hajából játékot, karácsonyfadíszt is készített.

Odakinn hóesés, benn pattogatott kukorica illata, forró tea melege, kukoricalisztből készült sütemény íze és a cserépkályha családias hangulata tette kellemessé a gyerekek, felnőttek és a szervezők ottlétét.

Szmolkáné Bene Ibolya

Szent Mihálykor hideg szél fúj…

Pásztorélet

MÚZEUMI FOGLALKOZÁSOK: 2010. november 13-án folytatódnak a foglalkozások a Vértes Múzeumban.

Délelőtt 10.00 órakor Kunstár Béla és Bodrogai Gyuláné előadásában a Mihály-naphoz kapcsolódóan a pásztorélettel ismerkedhetnek meg a résztvevők. A mai Csákvár területén mindig is igen elterjedt volt az állattartás. Ezt jelzi az is, hogy a település római katolikus védőszentje Szent Mihály, melynek napja a gazdasági év őszi fordulója, így számos fontos pásztorkodással, gazdálkodással kapcsolatos szokás és hiedelem kapcsolódik hozzá. A hagyományok szerint egyes helyeken ekkorra esett a Szent Györgytől Szent Mihály napjáig tartó legeltetés tradicionális befejező napja. A csákvári Esterházy-uradalom pásztorait azonban más kötelezettség terhelte, a ridegen tartott gulyát az első hóig kellett a legelőn tartaniuk. Ezért is mondogatták: „Szent Mihálykor hideg szél fúj, esik is, Esterházy gulyásának nincsen szűre, fázik is.”

Sok szeretettel várunk mindenkit!

„Csákvár, Két fiatalember alkotása látható a Vértes Múzeum kiállítótermében még pár napig: Ujhelyi Dávid és Szverle Balázs is megmutatta, hogy látja a települést.

Szerencse, hogy Bodrogai Erzsébet a Vértes Múzeum Baráti Kör egyik oszlopostagja kinyitotta nekünk a kiállítótermet, ahol Ijhelyi Dávid és Szverle Balázs alkotásai láthatók, ugyanis volt más érdeklődő is,aki szívesen megtekintette a most láthatható tárlatot Csákvár szívében.

Nem véletlen az az érdeklődés: az Ujhelyi Dávid által készített fotók önmagukért beszélnek, s minden helyi lakos számára ismerős témákat, helyszíneket örökített meg.

– Mi, aki ismerjük a település minden zugát, pontosan felismerjük, melyik fotó hol készült – mondja Bodrogai Erzsébet, akinek egyik kedvence a képek közül a Tavaszi liget című, amely, mint mondja, oly jellemző a településre. Csodás pillanatok, fény-árnyék hatások, szimbolikus háttérüzenetek fedezhetők fel némely képeken: a Csöpögő idő, Az utolsó nap, a Vártalak vélhetően a fotós történeteit rejtik.

Szverle Balázs festményei nagyrészt szintén Csákvár egyes utcarészleteit örökítik meg. A Kakukktojás, az Esterházy-kastély, a Csákvári padok és a Mária-völgy felé szintén ígéretes művek, amelyeket érdemes szemügyre venni, amíg tart a kiállítás.”
Katonáné Dr. Venguszt Beatrix

Az Egyesület jövőre feltétlenül szeretné Dávid és Balázs munkásságának új alkotásait is megmutatni a nagyközönség számára.

Képek és fotók Csákvár történetéből.

A kulturális örökség napjai keretében Viszló Levente előadásán keresztül nyerhettünk betekintést Csákvár kulturájának, régmúltjának életébe. A helyi lakosoktól gyűjtött régi fényképekből tartott diavetítés méltó zárása volt Viszló Gyula emlékkiállításának, melyet az emlékház mellett álló Tűzoltótorony épületében rendeztek. A folyamatosan bővülő fotógyűjteményt megkülönböztetett témák szerint kerül archiválásra.

Gyöngyösbokréta

1929-ben mutatták be csákvári „földmíves ifjak” Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. Sikerükben része lehetett a helyi népköltészeti gyűjtéseknek, az élő dramatikus népszokásoknak és a dalárda-mozgalomnak is.
Hazai népdalgyűjtésünk hőskorából, az 1810-es évek közepéről írta Táncsics Mihály (1799–1884), hogy Fejér megyében vállalt gabonanyomtatás alkalmával, fuvarozás közben a csákvári fogadó ablakában éneklő lányoktól hallott népdal ragadta meg figyelmét:

„Csákváron megetettem a nap alkonyatában. Míg én a lőcshez támaszkodva nézném a népes országúton jövő-menőket, a félig-emeletes fogadónak egyik ablakából két úrilány könyökölvén ki, elkezdték a »Jaj de fáj a szívem« népdalt harmonia szerint dalolni. Soha életemben dal úgy nem hatott rám, mint ez akkor; minden idegeimet zengésbe hozta. Ha rám nem estvéledik, s ők újra meg újra kezdették volna, kész voltam volna órákig hallgatni. Durva paraszt létemre szívem egészen ellágyult, s érzelmeim örömkönnyekre olvadtak, mert a dal rám nézve egészen új, szokatlan vala, s mert az úrilányok szépek valának; a dalt harmoniásan zengedezték, ami nálunk nem volt szokásban.”

A helyi közművelődés ismeretében nem meglepő, hogy csákvári „földmíves ifjak” három évvel a budapesti, operaházi ősbemutató után, 1929-ben előadták Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. Paulini Béla (1881–1945) a daljáték egyik szövegírója Csákváron született, az ő kezdeményezésére indult el a Csákvári Magyar Földmíves Játékszín nagy vállalkozása. A Fejérmegyei Napló 1929. június 15-ei számában, Földmíves ifjak adnak elő operát Csákváron, a hallgatók operaházi tagok lesznek című cikkében tudósította olvasóit a nem mindennapi rendezvényről: „A csákvári műkedvelő ifjúság f. hó 16-án, vasárnap este 8 órakor a Bozory-vendéglő színpadán előadja Paulini–Harsányi–Kodály Háry János című daljátékát. Ezt megelőzően néhány fővárosi író és művész is fellép. Az előadást az Operaház mintegy húsz tagja is megtekinti.

Helyárak: I. hely 2 pengő II. hely 1 pengő.
Jegyek előre válthatók a csákvári Hangya szövetkezet pénztáránál.

Műsor:

Paulini Béla író szabadelőadása.

Palotai Árpád, az Operaház tagja magyar nótákat énekel.

Harsányi Zsolt író humoros felolvasása: Vers a baromfiakról címmel.

Venczel Béla, a m. kir. Operaház tagja „Óh, mely sok hal terem az nagy Balatonba…” című dalt énekli.

Háry János, daljáték 4 felvonásban.

Szereplők: Sepsy János, Takács Bözsi, Szabó József, Benedek Etelka, Medgyessy Lajos, Benedek Juliska, Benedek Sándor, Németh János, Gulyás Annuska, Bőle Juliska, Dornyi Sándor, Bakonyi Sándor, Katona József, Szalay János, Bőle János.
A darabot betanította Bozory Endre.
Rendező: Csőváry Dezső.

A daljáték betanítója a vendéglős fia volt. Az előadás sikeréről ugyancsak a Fejérmegyei Napló adott hírt: „A helyi közönség soraiban több budapesti zeneértő is megjelent, és ezek mindannyian elragadtatással nyilatkoztak az egyszerű földmívesek játékáról. Előadás után az a terv merült fel, hogy a csákvári műkedvelők egy-két estén Budapesten vendégszerepeljenek, hogy megmutassák ősi művészetüket a főváros zeneértő közönségének… A csákvári földmívesek vendégszereplését az őszi hónapokra tervezik.”
A csákvári előadást közvetítette a Magyar Rádió, a rádióadás rendezője és riportere Hegedűs Tibor és K. Halász Gyula volt. Élőben sugározta a közvetítést a BBC, tudósítottak róla a filmhíradók. Decemberben kéthetes vendégjáték következett Budapesten a Nemzeti Kamaraszínházban, Hevesi Sándor szervezésében, aztán országjáró turné. Kodály Zoltán feljegyzése az előadás helyi hatásáról, nagy regeneráló képességéről: „Csákváron a Háry Jánosban előforduló régi magyar dalokat, melyekből egyet sem ismert már az egész község, megtanulta és szívesen énekli.”

Paulini Béla a Csákvári Magyar Földmíves Játékszín sikerein felbuzdulva 1931-ben elindította a népi hagyományok újjáélesztésére és színpadi bemutatására a Gyöngyösbokréta mozgalmat. A bokrétás csoportok a helyi táncokat, játékokat, népdalokat eredeti viseletben mutatták be. Paulini Béla Bokrétások Lapja címmel havi társadalmi folyóiratot is szerkesztett, amelyben tájékoztatott a bokrétás csoportok programjairól, fellépéseiről, számukra felhasználható táncokat, dalokat, népszokásokat közölt. A Gyöngyösbokréta jelentős szerepet játszott a néphagyományok megőrzésében, ápolásában, továbbadásában.

Megjártuk Tolnát Baranyát

2010. 08. 28. – 29.

Az egyesület Csákvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete által kiírt Civil Alap pályázaton nyert 100.000.- Ft-os támogatásból szervezett szakmai tanulmányutat Pécsre és környékére. A kirádulás során felkeresett nevezetességeket az alábbi videóösszeállításban nézheted meg.

https://www.youtube.com/watch?v=_6kfF4RwV-A#t=36

A Vértes Múzeum Baráti Köre Egyesület elhatározta, hogy a rendszerváltozás előtti utoljára dolgozó tanácselnöknek – Viszló Gyulának emlékkiállítást szervez. Az elhatározást tett követte és kérésünkre a család készséggel bocsátotta rendelkezésre az itt kiállított személyes tárgyakat, eredeti iratokat, tanulmányokat, fényképeket.

Életútjáról röviden :

Viszló Gyula 1927-ben született Nagydémen egy iparos család első gyermekeként.
Négyen voltak testvérek, ma már csak a legfiatalabb húga é. Édesapja egyebek mellett saját cséplőgéppel is dolgozott, mely miatt a család kuláknak bélyegezve élte mindennapjait és költözött el otthonából.
Iskoláit Mezőlakon végezte, majd a pápai evangélikus liceumban folytatta. Itt érte a háború és szinte gyermekként 17 évesen, mint leventét hurcolták el 40 hasonló korú társával együtt a háborúba a nyugati frontra. Amerikai fogságba kerültek , s nyelvtudása és jó fellépése miatt a kis csapat vezetője lett.
Haláláig emlegette ezt a viszontagságos utat és azokat a sorsszerű történéseket, melynek eredményeként az egész csapatot hiánytalanul hazavezethette.
A kiállítási anyagban megtalálható eredeti formában az édesanyja levele, melyben fia elhurcolásáról és kereséséről írt egy barátjának.
Tanulmányait Pápán és Sopronban folytatta. 1948-ban; Népiskolai tanítói oklevelet és evangélikus kántori bizonyítványt szerzett. Az iskola végeztével Vértesacsán kezdett el dolgozni az iskola alsó tagozatában. Ez volt az első munkahelye. Később Bodméron tanított, majd tanulmányi felügyelőnek nevezték ki. Egy év múlva a miskolctapolcai úttörő tábor vezetője, majd a Minisztertanács Balatoni Gyermeküdülőjének vezetője lett. Innen került Etyekre ahol 1952-től 1958.-ig tanított majd később igazgatóhelyettes lett.
Itt érték az 1956-os események. Az ő vezetésével gyűjtötték és vitték az élelmet Etyekről Budapestre ellenforradalmárnak bélyegezték és járőrök figyelték lakását. Mértéktartó és kiegyensúlyozott egyéniségének köszönhetően nem börtönözték be. Számos kollégáját és tanitványát sikerült megmentenie ettől. Arról, hogy Etyeken milyen volt a kapcsolata a kollegáival és tanítványaival, mindent elmond az, hogy élete végéig meghívták az osztálytalálkozókra. A temetésére külön busszal jöttek el tisztelői.
A tanítás mellett az ELTE- járt matematika tanári szakra. Etyeken megszervezte az általános iskola esti tagozatát, majd elvállalta a sportkör elnökhelyettesi feladatit. Etyekről bünetésképpen került Csákvárra mivel nem volt hajlandó elfogadni a megvádolt iskola igazgató kollégájának a helyét.
Csákváron iskola igazgató helyettesként az iskolatelevizióval lévő kapcsolataival is az oktatás nevelés szinvonalának javítását igyekezett előmozdítani. Megszervezte a hiányzó 7 -8 osztály elvégzését biztosító esti és levelező oktatást.
Később egy mezőgazdasági technikum beinditását szervezte meg, ahol 4o csákvári fejezte be érettségi bizonyítvánnyal tanulmányait. Emellett zöldség-gyümölcstermelő szakmunkásképzőt is szervezett.
Csákváron kötött házasságot 1959 évben. Két gyermekük született.
Fotószakkört szervezett az érdeklődők részére, melyet közösen végeztek Szabó László Vilmos tanár barátjával akivel aztán később 2000-ben egyszerre kapták meg a Csákvár diszpolgára címet. (Szabó tanár úr posztumusz.)
Szabadidejében vizsgázott idegenvezetőként dolgozott.
1964.-ben kinevezeték a Csákvári általános iskola igazgatójának, melyet személyi ellentétek miatt nem fogadott el, s így került Vértesboglárra igazgatóként.
1969-ben Bicskére a Járási Tanács Művelődésügyi Osztályára helyezték gazdasági felügyelőnek.
1970.ben januárjában kirendeleték Csákvárra a megüresedett tanácselnöki helyre megbizott tanácselnökként.
unkásséga alatt 1971-ben nyerte el Csákvár a nagyközségi rangot, majd Csákvár Nagyközség Tanácsa 1971-ben hivatalosan is tanácselnöknek választotta meg.

A 21 év pedagógiai munkát 21 év tanácselnökség követte. Tanácselnökként Csákváron és később a társközségekben is jelentős beruházásokat valósított meg, melyek a következők voltak a teljesség igénye nélkül:

• Csákváron a központban álló terményraktár helyén általános iskola napközi otthon kialakítása, benne iskolai könyvtárral.
• Öregek Napközi otthonának létesítése a Kultúrház melletti kis épületben, majd később ennek tovább fejlesztéseképpen a Szent István utcában a volt KIOSZ épületben egy új, modern Idősek otthona.
• A volt Református Iskola helyén nagyközségi Könyvtár létesítése.
• Rendelőintézet kialakítása jelenlegi helyén.
• 2.sz Óvoda kialakítása a volt Tsz iroda helyén. 3.sz Óvoda megépítése az Ady E.utcában.
• Új tüzoltó szertár építése, a régi helyén pedig Múzeum kialakítása.
• Sütőüzem létesítése a volt Bozory féle házban.
• Új 12 tantermes új iskola építése, Sportlétesítmény építése közös összefogással.
• Fazekas emlékház létrehozása.
• A község vezetékes vizhálózatának kiépítése és a szennyviz rendszer és tisztitótelep egy részének megépítése.
• Villanyhálózat és közvilágítás korszerűsítése.
• A község központjában a fő tér kisvárosias kialakitása érdekében autóbuszpályaudvar, rózsakert, étterem, Szolgáltató ház – lakásokkal.
• Emlékmű létesítése közös összefogással szintén község központjában.
• 1988-ban hivatalosan is aláírásra került Csákvár és Pyrbaum testvérközségi kapcsolata.

Őszintén el kell mondani azt is, hogy a felsorolt fejlesztések sokszor nem kis feszültségeket okoztak a lakosság körében, de az idő őt igazolta, hiszen Csákvár lakossága megértette, hogy értük történtek és nem ellenük ezek a fejlesztése, s ma már mindenki természetesnek tartja a meglétüket.
Itt óhatatlanul egy idézet jut eszembe Piri Levitől, mely így hangzik: Az ember végül is az, amivé cselekedeteivel teszi magát. Úgy gondolom, hogy Viszló Gyula gazdag életútja bizonyítja cselekedeteit, tetteit, melyeket soha nem Önös érdek vezérelt, hanema köz érdeke. Magasra állította mércét, nem csak önmagának hanem a munkatársainak is, mégis minden dolgozó örömmel ment a munkahelyére, mert olyan sikerélményekben volt részük, melyek arra ösztönözték őket, hogy még jobban , még elhivatottabban végezzék munkájukat. Benne meg volt ez az erő, hogy maradandó értékű munkát végzett, s mindezt úgy tette, hogy Fejér megyében Ő volt az egyetlen tanácselnök, aki nem volt párttag. Dolgoznia tehát többet kellett, az ajtókat senki nem nyitotta ki előtte. A község közszolgáltatóivalhelyi és megyei szinten is a kölcsönös tisztelet és megbecsülés volt a jellemző.

Kiemelkedő munkájáért több esetben kapott kitüntetést, többek között 1985.-ban A Munka érdemrend ezüst fokozata majd 1990.-ben Magyar Köztársaság Csillagrendje kitüntetést kapta, mely nagy öröm , és elismerés volt számára. Mindig szerényen élt és büszke volt a nagyközség jó hírnevére. Egyszerű élete is azt bizonyítja, hogy az évtizedeken keresztül betöltött poziciója nem az egyéni meggazdagodást szolgálta, hanem a nagyközség fejlődését a lakosság szolgálatát.
A rendszerváltozáskor ment nyugdijba. Ezt követően elkezdett írni egy könyvet Csákvár modern kisvárossá válásának folyamatáról a sok nehézségről, munkáját segítő és akadályozó emberekről, arról a korról melyet már csak a történelem lapjairól ismerhetnek a fiatalok – egy tárgyszerű monográfiában és anekdotázó stílusú novellákban, hogy sokszor milyen apró, vagy éppen humoros dolgokon múlt a település fejlődése.
Munkái közül ez az egy maradt befejezetlenül. Viszló Gyula 2008. augusztus 20-án meghalt Emlékét a családján kívül sokan őrzik.

Sólymosi Béláné Irénke

Egyesületünk napközis tábort szervezett a múzeumban
2010. 08. 10 .- 08. 13.

Augusztus 10-én délelőtt a múzeummal ismerkedtek a részt vevők, ezután játékos vetélkedőn adtak számot a múzeumról. Ebéd után Lönhárd Edit fazekas tartott bemutatót, majd Dornyi Mihály makettjeit csodálhatták meg a gyerekek.A múzeumba visszatérve Béka Miklós mutatta be kocsi és hintó makettjeit, melyeket a tábor 3. napján eredetiben is láthattak a gyerekek. A napot rajz és makettkészítés zárta.

Augusztus 11-én a régészeté volt a fő szerep. Délelőtt Kalácska Róbert régész tartott nagyon érdekes filmvetítéses előadást, majd Kávainé Petz Ágnes keramikus mutatta meg az agyagedények sokféle elkészítését. Délután a táborozók gyakorlatban is régészkedtek. A végén szakszerű rajzokat, térképeket készítettek a megtalált tárgyakról és megtalálási helyükről.

Augusztus 12-én délelőtt Dr. Nádorfi Gabriella régész tartott nagyon érdekes előadást a csákvári ásatásokról. Ezután Györe Zsófia muzeológus néprajzi előadása következett. Ebéd után Magosi István mutatta be a lószerszám- és nyeregkészítést. A tábor a múzeumban folytatódott. Györe Zsófia vezetésével ismerték meg a gyerekek, hogyan lesz egy régi tárgyból múzeumi kiállítási tárgy. A nap egy alföldi pásztorétel, a slambuc elkészítésével és elfogyasztásával zárult.

Augusztus 13-án a résztvevők Komáromba utaztak. A Monostori erőd megtekintése után fürdés következett szintén Komáromban. A hazaérkezés után volt a táborzárás. Részletes beszámolók hangzottak el a tábor 4 napjáról. A gyerekek saját készítésű ajándékkal köszönték meg a segítők munkáját: Kiss László vállalkozónak, aki három nap ingyen biztosította a finom ebédet, az előadóknak a sok érdekes előadást, a maketteket bemutatók (Dornyi Mihály, Béka Miklós) munkáját, Lönhárd Edit és Magosi István szakmai ismertetését és a Vértes Múzeum Baráti Köre Egyesület vezetőinek, tagjainak munkáját. Nagy Sándor vállalkozó által felajánlott pizza elfogyasztása után Kunstár Béla táborvezető úgy zárta be a tábort, hogy röviden ismertette a 2011-es év táborának programját is.