Author Archives: ricsi

Elnyert pályázat

Önkormányzati egyetértéssel és segítséggel pályázatot nyújtottunk be 2013 júniusában az MVH-hoz elsősorban kül- és belterületi tájékoztató táblák létesítésére. A pályázaton 1 328 311 forintot nyertünk. A vállaltakat 2014 során kell megvalósítani.

Jelzés az utókornak

Az egykori zsinagóga (1909-1944) Csákvár, Mikes u. 3.

Az egykori zsinagóga (1909-1944) Csákvár, Mikes u. 3.

Sokan nem is tudják, hogy Csákváron is állt valaha zsinagóga, melyet az egykori helyi zsidó közösség létesített és tartott fenn. Az elmúlt évszázad hatalmas tragédiája megsemmisítette 1944-ben e közösséget.

Soha sehol hasonló se történjen egyénekkel, társadalmi rétegekkel, nemzetiségekkel, nemzetekkel.

Egyesületünk figyelmeztetőül kíván emlékkövet állítani 2014-ben.

Épületfelújítás

Egyesületünk, EMVA pályázaton elnyert, 15 873 945 Ft támogatás terhére felújítási munkákat végeztet az egykori tűzoltószertár (ma már inkább múzeumként ismert) épületen. A pályázat előkészítésében, benyújtásában valamint a pályázatban vállalt feladatok végrehajtásában az önkormányzatnak, mint az épület tulajdonosának, meghatározó a szerepe. A támogatás önkormányzati előfinanszírozása is nélkülözhetetlen. A kivitelezést a Pik-Pak-Bau Kft. (Csákvár) végzi. A műszaki ellenőri feladatokat Csillag Tibor ingyenesen vállalta. A munkák a nyílászárók részleges cseréjével indultak, s az időjárástól függően folytatódnak 2014-ben.

Látogatás Székesfehérváron az Egyházmegyei Múzeumban

2013. dec. 4-én 15 diák vett részt az egyesület foglalkozásán. A múzeumban Szent István élete című kiállítást tárlatvezetéssel néztük meg. Nagyon érdekesek voltak első királyunk pénzei, a bazilika 3D-ben bemutatott makettje, István király ábrázolása. A legnagyobb látványosság Szent István király három hermája. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték a király csontdarabjait. A kiállítás utolsó része a Szent István emlékévekről szólt. Bodrogai Gyuláné, Kunstár Béla

Vadlúdsokadalom Tatán

muzeumbaratok_tatanAz egyesület programja 2013. nov. 30-án Tatán volt, ahol a vadludak tóra szállását tekintettük meg. Csákvárról 30 gyermek vett részt a rendezvényen. A vadludak mellett solymászbemutatót, kisállat-bemutatót is láttunk. A legkisebbek játszóházban voltak, a nagyobbak természetvédelmi, madárvédelmi előadást hallgattak, kiállítást nézhettek. Közben a csoportot zsíroskenyérrel, forró teával, délben vadpörkölttel vendégelték meg. Nagy élmény volt, amikor szürkületkor megjelentek a tó fölött a vadludak. Bodrogai Gyuláné, Kunstár Béla

Halottaknapi megemlékezés a Kastélyparkban

A felújított emlékmű

A felújított emlékmű

Egyesületünk egyik feladatának tartja a történelmi megbékélés elősegítését. Ennek szellemében egyesületünk tagjai -az Önkormányzat és több támogató közreműködésével- idén is rendbe tették a ?Megbékélés Emlékpark?-ot. Az elmúlt évtizedekben hol nyíltan, de többnyire rejtve megosztotta a lakosságot a Kastélyparkban található tömegsírok megítélése. A hazánkat egy rettentő erő alól felszabadító és egyben – egy másik diktatúrának, szörnyűségeken keresztül is, szállást csináló- megszálló szovjet hadsereg több mint hétszáz katonája ma már csak egyszerű halott, ki hazájától távoli földben nyugszik. Szeretnénk, ha ennél az emlékműnél lehetne azokra a második világháború idején Csákváron elhunyt más katonákra vagy polgári személyekre is emlékezni, akik vagy ide kerültek e tömegsírokba vagy jeltelen sírokban nyugszanak. Az idei megemlékezést Kunstár Béla tanár úr, elnökségi tagunk tartotta.

Kreatív kezek a Vértes Múzeumban

Csákvári hobbiművészek kiállítása

kreativAz idei év utolsó kiállítása nyílt Kreatív kezek címmel a Vértes Múzeumban a hétvégén.
Rendhagyó és különleges látványban volt része a kiállítás látogatóközönségének. A több kiállító munkájából összeállított tárlat ötlete szakított a korábbi hagyományokkal, az esemény különlegességét pedig az adta, hogy a kiállítók köztünk élő hétköznapi emberek, akik hobbiból, esetleg kényszerből, hasznos időtöltés céljából kezdtek el foglalkozni az adott tevékenységgel.
A bemutató alkotói között van Béka Miklós, aki rendkívüli kézügyességgel másolja régi korok és napjaink közlekedési eszközeit, mint például a francia királyi hintót, vagy a a csákvári pusztabuszt. Csókás Anita decaupage technikával díszített tárgyai ízléses dekorációi lehetnek életünknek. Czipóth Istvánné, Irmuska finoman és aprólékosan kidolgozott horgolásai és gyöngyhorgolásai igencsak ámulatba ejtették a közönséget. Dornyi Mihály évek óta végzett várépítése és technikai találékonysága ismert a csákváriak előtt. Fendrich Veronika egy betegségének „köszönheti”, hogy elkezdett foglalkozni a gyöngyfűzéssel. Fiatalos, divatos ékszerekkel kápráztatott el mindenkit. A résztvevők elismerését nemcsak munkáival, de a megnyitón elénekelt Edit Piaf slágerekkel is kivívta. Héring Mátyás kovácsoltvas tárgyai kellemes színfoltjai a bemutatónak. Vendégkiállítóként az érdeklődők megtekinthetik Kisteleki Margit igen nehéz technikával készült selyemfestéseit, valamint lányai: Zsuzsi és Dóra festményeit.
A kiállítás szeptember 30-ig megtekinthető a Vértes Múzeumban, majd a tárlat zárásával az időszakos kiállításoktól is elbúcsúzunk erre a szezonra.

Szmolkáné Bene Ibolya

 

Mikonya Mónika olajképei

Fiatal tehetség Csákváron

mikonyaMikonya Mónika olajfestményeiből álló kiállítás látható a Vértes Múzeum kiállító termében. A számos érdeklődő előtt Majorné Kiss Mónika nyitotta meg a tárlatot, s Takács Tímea által vezényelt oroszlányi gimnázium kórusa előadásában elhangzott dalok színesítették a megnyitó hangulatát.

A művésznő általános iskolai évei után egy időre eltávolodott a művészettől, ugyan vonzotta az iparművészet és az aranyművesség, mégis a pénzügyi pályát választotta, s jelenleg a Munkaügyi Központban dolgozik. Ott a munkatársai és maga örömére különböző monochrom és színes képekkel tette izgalmassá az irodája valamint otthonának falait.

2007-ben érte a valódi áttörés, amikor közgazdászként talált vissza az alig járt útra. Egyik kolléganője lányától kapta a késztetést, aki már maga is gyakorolta a festészetet. Ő ismertette meg Simon M. Veronika festőművésszel, kinek az évenként megrendezett különböző nyitott kurzusain érlelte tovább tehetségét. Itt ízlelhette meg az airbrush, encaustic, capaplex technikákat, s az alkotás során alkalmazott eszközök rutinos használatát is magáévá tette. Ennek az inspiráló környezetnek, az elsajátított technikai ismereteknek, s a tehetségből merítő önállóságnak gyümölcse mosolyog most vissza a Vértes Múzeum tűzoltótornyának belső falairól, mely délutánonként augusztus 10-ig tekinthető meg a múzeumban.

Majorné Kiss Mónika

mikonyaplakat

Fazekasnap és Múzeumok éjszakája

fazekasnap01Idén június 18-án együtt került megrendezésre a Csákvár fazekashagyományának ápolására hivatott Fazekasnap és a vidéki Múzeumok éjszakája rendezvény. A képviselőtestület erre az eseményre biztosított kerete és két pályázaton nyert összeg lehetővé tette az esemény rádióbeli reklámozását. Emiatt is a tavalyinál lényegesen több, más településekről érkező látogató volt, mely a kézműves-foglalkozások sikerében és a Vértes Múzeumot látogatók tetemes számában mutatkozott meg. A kirakodóvásárba a szebbnél szebb kézműves portékák, a büfébe a lángos és a babgulyás illata csábította a nézelődőket. A színpadon színvonalas fellépések szórakoztatták az érdeklődőket.

Kórustalálkozó, koszorúzás a Csányi emléktáblánál

korustal01Csákvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete és dr. Csányi László Baráti Társaság Egyesület közös szervezésében kórustalálkozóval tisztelegtek dr. Csányi László emlékének. A Vértes Múzeumben és dr. Csányi László szülőházánál közös koszorúzással és énekléssel emlékeztek a település lakói, az egyesület tagjai valamint az egykori Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjaiból alakult Vox Hungarica Női Kar Csákvár díszpolgárára. A szanatórium kultúrtermében az Édesanyákat köszöntötték a helyi kóusok: Gróf Esterházy Móric Általános Iskola gyermekkórusa.